Fuss, fuss szaladj!

Ahogy ezt már korábban is említettem, szeretném ha egy kicsit közelebbröl is megismernénk egymást. Arra gondoltam, hogy a blogon a különféle témák mellett a mindennapjaimról is készítenék bejegyzéseket. Elsö alkalommal egy szenvedélyemröl, a futásról szeretnék írni. Bízom benne, hogy ha eddig nem futottatok, most meghozom a kedveteket

Hozzávetölegesen nyolc éve kezdtem el futkározni. A legjobb barátnömmel (szia Andrea) elhatároztuk, hogy megváltjuk a világot és felhúztuk a nyúlcipöt. Egészen addig el sem tudtam képzelni, hogy valaha futni fogok… még a gondolatától is kirázott a hideg. No de soha ne mondd, hogy soha, körülbelül 2 hét után megéreztük az ízét. Egyszerüen beépült az életünkbe, kellett. Hiába nehéz elkezdeni minden egyes alkalommal a mai napig, olyan a végjáték, hogy rászoksz. Nem elég, hogy rászoksz, egyre több kell…valószínü ezt érezhetik a szenvedély betegek is, vagyis kijelenthetem, hogy ezt érzik, mert én is szenvedély beteg vagyok. Az én szenvedélyem a futás.

A futás nem csak egy sport, hanem társ. Felvidít, kikapcsol és tanít. Tanít a kitartásra, a küzdelemre és arra, hogy akarattal túl tudsz lépni a saját korlátaidon. Mindez meglehetösen szentimentálisan hangzik, de nincs mit tenni…ez van.

Heti három négy alkalommal, kisebb nagyobb megszakításokkal nyolc éve tart ez a kapcsolat. Egy hónapja beneveztem az első félmaratonomra, ami “koca futóként” hatalmas célkitüzés számomra. Elkezdtem szervezettebben felkészülni, javítani a tempómon és alig várom a nagy napot. Reggelente megvívom a magam harcát, mire kikászálódom az ágyból, felhúzgálom a ruháimat és kimegyek a hűvös hajnalba.

DE! Az ébredező város hangulata, vagy tavasszal a rakparton nyíló hársfavirágok illata mindenért kárpótol. Ezt a futásnak köszönhetem .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük