Az Ö születése az én szülésem

Húsvét hajnalán fél háromkor ébredtem…

a kiírt dátumnál három nappal korábban. Enyhe alhasi görcseim voltak, de nem vettem komolyan. Olyan természetesnek hatottak, és az volt a legcsodálatosabb, hogy valahonnan már ismertem a természetüket. A rémületbe ejtö szüléstörténetek hallatán az ember valami idegen, földöntúli fájdalomtól retteg, ezzel szemben egy olyan érzést tapasztaltam, amit minden hónapban a menstruáció alkalmával átéltem. Rá kellett, döbbenjek, hogy a szülés egy tökéletesen megkomponált folyamat.

Sétálgattam a fürdö és a hálószoba között és a férjemmel csevegtem. A hullámok egyre sürübbek és egyre hosszabbak voltak, de továbbra is azt gondoltam, hogy pusztán “jóslófájásokról” van szó. Olykor- olykor ráültem a fitballomra, rugóztam le- föl és forgattam a csípöm jobbra- balra. Próbáltam vizualizálni, ahogy szépen lassan megnyílok. Mindez spirituálisnak hat, de ha valami, akkor a szülés igazán bövelkedik a spiritualitásban.

A témába vágó kedvenc könyvemben (Ina May Gaskin- Útmutaó szüléshez) olvasott tanácsot megfogadva, a folyamatosan érkezö hullámok idején mély torokhangot hallattam, ami segített az átszellemülésben és furcsa mód csillapította az összehúzódások intenzitását. A szomszédok nagy örömére, akik minden bizonnyal fültanúi voltak a történteknek.

Reggel fél hét körül a férjem rávett, hogy hívjam fel Magdit a választott dúlámat.

Néhány perces telefonbeszélgetést követöen úgy ítélte meg, hogy szülünk. Ez a mai napig bámulatos számomra, hisz elötte is hívtam már egy “vak lárma miatt” és akkor Ö tudta, hogy még nem jött el az idö. Most viszont kevesebb mint fél óra múlva, már az ágyam mellett itatott a Bach virágterápiás vízzel. Utólag kérdeztem, hogy mi a titka, honnan tudja megállapítani, hogy mennyire komoly a helyzet, és képzeljétek azt válaszolta, hogy ha egy nö szülni fog az hallatszik a hangján, érzödik a viselkedésén.

Hét óra körül Magdi megkérdezte, hogy véletlen nem vagyok-e éhes, mintha gondolatolvasó lenne. Mézes-vajas kalácsra vágytam. Andris hozott is nekem egy friss puha kalácsot. Belakmároztam a fitballomon ücsörögve és elkezdtem készülödni a kórházba. Minden össze volt már pakolva, csak le kellett zuhanyoznom.

A zuhany alatt a hullámok felerösödtek, az öltözködésben már segítségre szorultam.

Csendes tavaszi hajnal volt, ünnep nap. Egy lélek nem járt az utcán, bár a lakástól a kórházig vezetö néhány perces autóút teljesen a feledés homályába merült. Megálltunk a klinika ajtajában. Éppen kiraktam a jobb lábam a kocsiból, amikor ismét magával ragadott egy meglehetösen eröteljes hullám, annyira erös volt, hogy úgy maradtam. Egyszerüen nem tudtam mozdulni, se ki se be. A kocsi mögött már feltorlódott néhány autó és egy troli is mire kihúztam a bal lábam.

Felsétáltunk a szülészetre.

Megnyomtam azt a misztikus csengöt és már azon nyomban halottam a fürge lépteket. Egy kedves szülésznö nyitott ajtót. Bevezettek a vizsgálóba ahol felvették az adataimat és megvizsgáltak. Az ügyeletes doktornö már csak annyit kérdezett, hogy van-e választott orvosom. A kérdést megválaszolva azonnal riasztotta is a növéreket, hogy hívják  a Doktornöt, “perem”!

Sokmindent olvastam a szülésröl, de nem tudtam mit jelent a “perem” kifejezés. A szülöszobáig vezetö úton a szülésznöt faggattam, aki elmondta, hogy a “perem” annyit tesz, a méhszájból már csak egy kis perem érzékelhetö, tehát közel a kitolási szak.

Felfeküdtem a szülöágyra, hamarosan megérkezett a drága Doktornö. Mivel még nem folyt el a magzatvizem és a méhszáj teljesen ki volt tágulva csak a burok tartotta vissza Dorkát a születéstöl. 9 órakor egy fájás közben megtörtént a burokrepesztés. A beavatkozás nem jár semmi féle fájdalommal. Hirtelen elfolyt a magzatvíz, ami nagyon furcsa érzés volt, a pocakom mérete egyböl a felére csökkent. Ezután bejött a szülöszobába a férjem Andris és a dúla Magdi.

A burokrepesztést követöen a hullámok sokkal intenzívebbek lettek.

Bár a szülési tervemben kértem, hogy ne adjanak fájdalomcsillapítót, ezekben a percekben majdnem elcsábultam egy kis gázra, de végül eröt vettem magamon és elhessegettem a gondolatát is.

Az egyre hosszabb és eröteljesebb fájások percek alatt olyan mértékig fokozódtak, hogy minden lelassult körülöttem. Az érzékeim kiélesedtek, mindent láttam hallottam, de leginkább éreztem.

A következö fájás lassított felvételként örökre beleégett az emlékezetembe: megragadtam Magdi vállát, odahúztam közel magamhoz és azt mondtam neki  “Magdi, nagyon- nagyon fáj”. Ekkor minden megállt. Mintha eddig nem is szültem volna. Nem jött a hullám, ellazultam és háborítatlanul pihentem. Igaz ez csak pár perc lehetett, de nekem felért egy kiadós alvással. Már az oxitocint akarták bekötni, de erre feleszmélve, mintha a saját tudatommal újraindítottam volna a gépezetet. Minden ott folytatódott, ahol abbamaradt, és kezdetét vette a kitolási szak.

A valóságban nem tudom, mennyi idöt vehetett igénybe, de az emlékeimben körülbelül 3-4 tolófájás maradt meg, ami annyira eröteljesre sikerült, hogy elegendö volt ahhoz, hogy a kislányunk 9:37 kor világra jöjjön.

A katarzis nem maradt el. Sírás, örömkönnyek és valami feledhetetlen érzés. Ahogy az aprócsak újszülött babát a mellkasomra tették. A tapintása, a finom börének az érintése, az illata. Mesés!

A köldökzsinórt a lüktetés megszünése után természetesen Andris vágta el, és elindultunk a szülövé válás rögös, de csodálatos útján.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük